E rejtelmekkel teli terület sokaknak okoz fejfájást. Mindjárt itt, az elején tisztázzuk a címben szereplő két legfontosabb dolgot, hogy tudjuk egyáltalán, hogy mivel foglalkozunk.
Mi a gyerek, és mi a probléma?
A gyerek ugyanolyan élő, akarattal és véleménnyel bíró személy, egyéniség, mint mi felnőttek, azzal a kis különbséggel, hogy neki kicsi a teste, és emiatt egy rövid ideig a nagyobb testűekre (ránk, felnőttekre, vagy nagyobb testvér törődésére) szorul táplálkozás, ruházkodás és védelem tekintetében.
A probléma egyszerűbben egy szándék-ellenszándék állapot. Példa: Egyikük moziba akar menni, másikuk otthon akar maradni. Mindjárt rendelkeznek egy problémával. Gondoljunk csak bele, ha mindketten ugyanazt és ugyanúgy akarják, például moziba akarnak menni, kettejük között nem lesz probléma — már ami a mozit illeti.
Ha túl nagy az ellenszándék, igen kellemetlen a probléma. Ha óriási az ellenszándék, megoldhatatlannak tűnik a probléma.
Az említett példánál maradva, egyikük el akar menni a moziba. A párjuk mondjuk nem. Úgy fog tűnni, hogy a párjuk gördít akadályt a jó szórakozás elé, tehát ő lesz a problémájuk forrása. Igen. Teljesen úgy néz ki az Ön nézőpontjából. A párja nézőpontjából az Ön szándéka az ellenszándék, hiszen ő rendelkezik egy otthonmaradási szándékkal, Ön az, aki ezt igyekszik megakadályozni a mozival.
Lássuk csak, hogyan fest ez a gyerekekkel. Van ugye a felnőtt, aki jobbik esetben pontosan tudja, hogy mikor mit, és hogyan kell csinálni. Felelősen és tudása teljes birtokában teszi mindazt, amit tesz. De képzelje, a gyerek mindezt nem tudja. Neki — hála Önnek — nem kell az élet nehézségeivel szembenéznie. Nem kell mosni, főzni, takarítani, bevásárolni, házat építeni, vagy felújítani, mindezt az egyébként is kimerítő munka után.
És itt kezdődik a szándék-ellenszándék, vagyis a probléma. A gyerek nem akkor akar felöltözni, ebédelni, aludni, tanulni, amikor kéne. A szülőnek a gyerek probléma lesz, a gyereknek pedig a szülő. S hogy a dolog ne legyen egyszerű, tegyük hozzá, mindketten imádják egymást. Már amikor nincsenek a problémák.
Ilyenkor természetesen az erősebbik győz, mert odamegy, felemeli azt a kisebb testet, beteszi az etetőszékbe, és kész. Vagy felemeli a hangját, s az eredmény ugyanaz, a gyerek kelletlenül ugyan, de megteszi, amit kért (!) tőle.
Ami a meglepő, hogy itt az idő nem számít. Már régen elfelejtettük, hogy reggel, vagy esetleg három nappal ezelőtt egy kissé sürgettük a gyereket. Kapkodva indultunk vele oviba, vagy indítottuk el a suliba, szóval egy nagy rohanás és erőltetés jutott neki osztályrészül.
S mit ad Isten, szombaton délután, amikor végre lenne ebéd után egy fél óra, amikor büntetlenül lehetne nyújtózkodni, vagy lehetne lustizni egy órácskát, netán a párunkkal kettesben eltölteni azt, hát ebadta kölyke pont akkor nyúz, nyávog, vagy egyszerűen csak zajong, és zavar, vagy túl hangosan szól a zene. Pont csak annyira, hogy ne tudjon elszenderegni, vagy időnként felijedjen miatta.
Ugye egyikük sem gondol arra, hogy pont most kapják vissza a sok korábbi ellenszándékot. Akár hisszük, akár nem, a gyerek, az egészséges gyerek grammra pontosan visszaadja azt, amit kap. Már ha egészséges.
Szülőként biztosan nem bíztatná a gyerekét, hogy ha a suliban bántják, akkor csak hagyja, hadd bántsák. És ha még jobban bántják, akkor is csak hagyja, ne próbáljon semmit tenni. Még a legjámborabb ember is azt mondja, védd meg magad, és szólj a tanárodnak.
A gyerek pedig — ha egészséges lelkű — vissza fogja adni. Egészen biztosan megpróbálja annak ellenére, hogy szereti a szüleit.
Íme tehát egy állandóan fennmaradó konfliktus — persze változó helyszínekkel és aktualitásokkal — amit eddig nem tanultunk meg kezelni. Gyerekünk szintén bajban van, mert ő sem tudja.
Mint minden olyan esetben, ahol NEM találtuk meg az igazi okot, nem kapunk megnyugtató megoldást, így nem marad más hátra, mint felnőttként azt alkalmazni, amit velünk szemben alkalmaztak a mi szüleink, vagy éppen ellenkezőleg. Tűrjük, hogy a gyerek azt tegye, amit akar.
A legszembetűnőbb dolog talán az, hogy ettől sem a gyerek, sem a szülő nem boldog. Márpedig egyiküknek sem az a célja, hogy súrlódások, feszültségek közepette nőjön fel a gyerek, illetve töltsön el 15–20 évet egy felnőtt szülőként.
Ezen az oldalon nincs elég hely arra, hogy a gyerek és a szülő összes családon belüli problémáját felvázoljam. Nem is ez a cél.
Létezik segítség, mint ahogy az élet minden területére kell, hogy legyen épeszű, mindenki számára érthető és elérhető segítség. Ha úgy gondolja, szívesen könnyítene a család lelki terhein, vágjon bele! Sok örömet szerezhet magának és családjának. Írjon bátran, kérjen interjú-időpontot.