Avagy óvodai, iskolai problémák
Rögtön e fejezet elején szeretném tisztázni, hogy a gyermek családon kívüli kapcsolatainak problémái javarészt a családon belüli problémákból erednek. Ha százalékban kéne meghatározni, legalább 90%-ban.
Azokról a Gyerek problémái, problémák a gyerekkel fejezetben olvashat, itt csak a külső kapcsolatokról, és arról, hogy ezek hogyan hatnak a házasságra, családra.
Nos, nézzük azt a fennmaradó 10%-ot.
Minden szülő — ha nem is a saját gyermekével kapcsolatban — hallott már magatartási problémákról az oviban, suliban, egyéb közösségekben.
Önkényesen kiragadnék egy jelenséget, és megnézzük, hogyan hat ez a családra. Legyen ez az általános iskola kontra gyermek, iskola kontra szülő jelenség.
Nem kellemes dolog olyankor szülőnek lenni, amikor negatív példaként emelik ki csemeténket a szülőin, vagy bejegyzést kell aláírni, hogy fáradjuk be osztályfőnöki fogadóórára, mert feltétlenül, a gyerek érdekében, még időben, stb. Remegő gyomorral, vagy dühösen teszünk eleget a meghívásnak.
Beírások és panaszok — csak a teljesség igénye nélkül:
cseveg az órán, nem figyel oda, padtársait piszkálja, óra közben játszik, ha rászólnak, nem tudja folytatni, a pad alatt levelezik (SMS-t ír), rendszeresen nem készül, otthon hagyta, szorgalma csapnivaló, órán alszik, bámul ki az ablakon, eszik az órán, szemtelenül beszél — és még sorolhatnám.
Mi szülők, ilyenkor nagyjából minimum kétféleképpen reagálunk. Ha még emlékszünk, és be merjük vallani, hogy mi hasonlóak voltunk utódunkhoz, próbáljuk tompítani a tanár támadásait, és megpróbálunk több megértést kivívni csemeténknek. Vagy — látva a tényeket, és feledve a hasonlóságot — megharagszunk, és majd beszélünk a gyerekkel, ha hazamentünk!!! Még mire kijárja a gyerek az iskolát, addigra sem jövünk rá, hogy igazán hatástalanok voltunk, mert a probléma újra és újra felütötte a fejét. Ha igazán agresszíven kezeltük, sok fenyítéssel, lehet, hogy eltüntettük a jelenségeket, de a tényleges problémát még csak meg sem szagoltuk.
Túlságosan is közeli, és jól látható, hogy a gyerek nem, vagy nehezen tanul, az iskola pedig — akár csak mi szülők — nem tudja kezelni ezt.
Most ne menjünk bele abba, hogy számolási, vagy írásbeli rendellenességnek titulálják, és pszicho-drogokat adnak megoldásként a gyereknek. Pedig sajnos van ilyen. Vagy itt van a szépen hangzó Figyelemhiányos Hiperaktivitás, amit szintén drogokkal próbálnak orvosolni.
Tünet, tünet, tünet, tünet, tünet. De mi az ok? Hiszen, ha egyszer megtaláljuk, hogy mi az ok, azonnal megnyílik a kezelés lehetősége.
Talán annyiban megegyezhetünk, hogy egyre több a jelenség, egyre több a diagnózis, egyre bonyolultabbnak tűnik ez a dolog. Tényleges megoldást — az okok felfedezése híján — eddig senki nem adott. Hangzatos és költséges módszerek vannak, de széles körű megoldások — körbenézve az oktatásban — nincsenek.
A gyermek problémája családi problémává válik, hiszen a szülők ugyanúgy szembekerülnek e gondokkal, mint az iskola. Még az is előfordulhat, hogy a szülők — a valódi okok ismerete híján — egymást okolják, amiért a másik nem foglalkozik eleget a gyerekkel, nem ül mellette, amikor a leckét írja, nem ellenőrzi, hogy elkészült-e, stb. Íme egy újabb pont, ami egyet nem értést okozhat a párok között. A gyerek is hazahozza a feszültséget, ami hozzáadódik a már meglévőhöz, és aztán ember legyen a talpán, aki innentől kigubancolja a szálakat, felfejti az okokat, majd kezeli, kezelteti azokat anélkül, hogy valaha képzést vagy technológiát kapott volna erre. A problémák csak erősítik egymást, így egyre nehezebb és nehezebb a család, a házasság helyzete.
Ha szeretné megismerni a gyermeke nehézségeinek okait, és szeretne segíteni neki, valamint szeretné csökkenteni a házasságára nehezedő terheket, jelentkezzen. Írja meg gondját, vegye fel a kapcsolatot velünk. Létezik segítség.